Orbán Viktor elárulta, miért nem tiltja be Magyarország az egyszer használatos műanyagokat
Az érintett cégeknek sokakat el kellett volna bocsátaniuk, ezért időt kért a megoldás megtalálására, mondta Orbán Viktor miniszterelnök.
Az érintett cégeknek sokakat el kellett volna bocsátaniuk, ezért időt kért a megoldás megtalálására, mondta Orbán Viktor miniszterelnök.
Elsősorban a koronavírus-járvány elleni védekezésről beszéltek a képviselők az azonnali kérdések között, az Országgyűlés hétfői ülésén.
„Azért nem lett tömeges a megbetegedési fázis Magyarországon, mert a Kásler miniszter által vezetett csapat” jól vizsgázott, a miniszter ösztönei jól működtek és neki köszönhetően indult el időben a kormányzati járványügyi védekezés – állt ki erőteljesen minisztere mellett a ma reggeli Kossuth Rádió interjúban Orbán Viktor. A kormányfő óvatosságra intett, mert a korlátozások után hirtelen felpezsdülő élet felerősítheti még a járványt, ezért újra kért mindenkit a védőtávolság betartására. Hangsúlyozta, hogy most már sokkal magabiztosabb, „fickósabb” abban, hogy működni fog a gazdaság újraindítási terve és ennek több más miniszterének is köszönetet mondott. Közben azt is jelezte, hogy 173 ezer ember van most Magyarországon, aki dolgozni szeretne. A félórás interjú során elhangzott fontosabb információkat az alábbi hírfolyamunkban közöljük.
Ha szigorúan vesszük, akkor 6 lehetséges modell esetében tudják az új elektromos autót vásárlók lehívni a maximális 2,5 millió forintos támogatást, legalábbis egyelőre - derül ki a Portfolio gyűjtéséből. Persze ez idővel változhat a kereskedők reakciójának fényében és a közeljövőben megjelenő új modelleknek köszönhetően. Összeszedtük, milyen modellek jöhetnek szóba most az új, sokkal inkább előremutató e-autó támogatási programban.
A koronavírus-világjárvány gazdasági hatásainak ellensúlyozása és az Európai Unió (EU) következő hétéves költségvetése ügyében kialakított szoros egyeztetés folytatásáról állapodtak meg Németország és a visegrádi négyek országcsoport (Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia - V4) kormányfőinek keddi megbeszélésén - közölte a német szövetségi kormány szóvivője a videokonferencia formájában tartott csúcstalálkozó után.
Online konferencia keretében tartották meg a V4+Németország csúcstalálkozót kedd délelőtt, a megbeszélésen a koronavírus-válságról volt szó - közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke az MTI-vel.
Holnap fontos bejelentést tesz a kormány az elektromobilitás ösztönzésével, a környezetkímélő elektromos autózás támogatásával kapcsolatban. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium sajtómeghívójából ugyanis kiderült: a Klíma- és Természetvédelmi Akcióterv keretében a kormány megújítja és kiterjeszti az elektromobilitás ösztönzési rendszerét, megteremti annak lehetőségét, hogy a kis és olcsó járművek nagyobb támogatást kapjanak.
Angela Merkel német kancellárral tárgyal kedden délelőtt a négy visegrádi ország kormányfője videokonferencia keretében - jelentette hétfőn Prágából a CTK hírügynökség a cseh kormányfői hivatalra hivatkozva.
Júniusban megszűnhet a rendkívüli jogrend Magyarországon - írta Varga Judit igazságügyi miniszter a közösségi oldalán hétfőn közzétett bejegyzésében.
„Az a szándékunk, hogy május 26-án benyújtsuk azt a jogszabálytervezetet az Országgyűlésnek, amelynek elfogadásakor ez már június lesz, megszűnhet a rendkívüli jogrend Magyarországon” – jelezte vasárnap este a HirTV-nek Gulyás Gergely kancelláriaminiszter.
Orbán Viktor szombati videóbejelentésének és Gulyás Gergely tárcavezető ismertetésének megfelelően a kormány kihirdette a Budapestre vonatkozó kijárási korlátozás fokozatos enyhítésének tervét. Ennek értelmében a főváros - a vidéken két héttel ezelőtt életbe lépett szabályok mentén - kinyit, egyetlen különbséget találtunk.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter tett bejelentést ma 16.20 körül az M1 hírcsatornán, ismertetve a Budapesten hétfő 0 órától érvényes szabályokat. Ezek megfelelnek a két héttel korábbi vidéki lazítás szabályainak, így például minden üzlet megnyithat, és a vendéglátóhelyek teraszai és kerthelyiségei lesznek használhatók hétfőtől. 200 fő alatti lakodalmakat is két hét csúszással, június 15-étől lehet majd tartani a fővárosban. A veszélyhelyzeti felhatalmazást május végén adhatja vissza a kormány az Országgyűlésnek, ha a kedvező járványügyi tendenciák fennmaradnak.
Facebook-oldalán jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Budapest újranyitásáról szóló mai döntést, miután járványügyi szakértőkkel is alapos megbeszéléseket folytatott. Szerinte a csatát megnyertük, így a fővárosban is megszűnik a kijárási korlátozás, és mindenben két héttel fogják követni a lazítások a vidékieket.
Budapest újranyitása mindenben két héttel fogja követni a vidékét - jelentette be a Facebookon Orbán Viktor. A miniszterelnök szavai és a (Pest megyén kívüli) vidékre már meghozott rendelkezések alapján bemutatjuk, mi vár május 18-ától, június 1-jétől és június 15-étől, hétfőtől a fővárosra. Nem teljesen biztos, hogy így lesz, feltehetően csak akkor, ha nem romlik a járványhelyzet.
Orvostudományi vezetőkkel folytatott konzultációt Orbán Viktor miniszterelnök a koronavírus-helyzettel kapcsolatos soron következő intézkedésekről a Karmelita kolostorban - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke szombat délelőtt.
A kormány ezen a héten elhangzott ígéretének megfelelően fontos határozat jelent meg a pénteki Magyar Közlönyben, ami a koronavírus-járvány miatt munkájukat elvesztőknek szól.
A pénteki Magyar Közlönyben a kormány kihirdette a védelmi intézkedések következő üteméről szóló rendeletét, melyben a kijárási korlátozások lazításának következő fázisa szerepel. Ez az intézkedéscsomag a vidéken kívül már Pest megyére is kiterjed és többsége már május 18-ától, hétfőtől életbe is lép.
A pénteken megjelent Magyar Közlönyből kiderül: a gazdaságvédelmi alap terhére a kormány 82 milliárd forintot csoportosít át a Budapest-Belgrád vasútvonal felújítására, az idén betervezett eredeti 61 milliárd forintos kiadáson felül.
Orbán Viktor miniszterelnök arra számít, hogy a kormány május végén vissza tudja adni a parlamentnek a koronavírus-járvány miatti különleges felhatalmazást. A kormányfő erről pénteken Belgrádban beszélt, az Aleksandar Vucic szerb államfővel folytatott megbeszélés utáni közös sajtótájékoztatón.
A kormány megkapta a polgármesterek véleményét, és Budapest újranyitásával kapcsolatban szombaton tartanak még meghallgatást a kormányon kívüli tanácsadók, virológusok, profeszorok körében, majd ezután, szombaton jöhet döntés Budapest újranyitásáról - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió "Jó reggelt!" műsorában.
Össztüzet zúdított a szlovák politikai felsővezetés az ukránokra.
Orosz tankok ellen készülődnek.
Csak találgatja egyelőre a rendőrség, hogy történhetett.
Ugyanakkor Donald Trump is hibás jelölt.
A megtakarítások növelésében érdekeltek.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?
És mi az a Trump-trade?